macskák
Macska, cica, cicus, macsek, macskosz…. Mit is értünk ez alatt a szó alatt? Az aranyos, ölelni való, doromboló házikedvencet, vagy a vérszomjas, kegyetlen, gyilkolásra született ragadozót? Nehéz eldönteni. Ám az már bizonyos, hogy ők már életünk szerves részévé váltak. Még vitatott, hogy a macskát mikor háziasították, ám elvétve már a Kr.e. VIII. évezredből származó rétegekben találtak macskafogakat és -csontokat, melyek talán már háziasított egyedektől származnak.
A ciprusi sírban talált macskamaradvány azért figyelemfelkeltő, mert a macska nem őshonos a Mediterrán vidék szigetein, így Cipruson sem. Csak a szárazföldről kerülhetett oda, minden bizonnyal a közeli levantei partokról, s ez tudatos tartást feltételez. Ilyen leleteket találtak Jerikóban és az iráni Deh Luranban is. Ám kézzelfogható bizonyítékok csak a Kr.e. III. és II. évezredből származnak. Egyiptomban eleddig nem találtak bizonyítékokat arra nézve, hogy a Kr.e. II. évezred előtt tartottak volna macskát. Kisázsiában és Kréta szigetén is valószínűleg ebben az időben jelentek meg a házimacskák. Ám a legrégebbi macskaábrázolás a Kr.e. VI. évezredből származik, a kisázsiai Hacilarból előkerült szobrocska egy macskával játszadozó asszonyt ábrázol.
A cicáknak az ókori országokban általában jó soruk volt. Egyiptomban eredetileg az alvilág őrei voltak, ám végül istent csináltak belőlük. Bastetet, a háború istennőjét és Ré leányát is karcsú fekete sziámi macskaként ábrázolták. Egy érdekes régi történet szerint egyszer a perzsák úgy mentek csatába Egyiptom ellen, hogy macskákat kötöztek a pajzsaikra, s mivel az egyiptomiak szent állatként tisztelték a macskákat, nem mertek támadni. Egyiptomban olyannyira tisztelték ezeket az állatokat, hogy ha valaki megölt egy példányt, azt halálra kövezték, tűzvészkor pedig először a macskákat mentették ki, ha pedig meghalt a család cicája, a családtagok leborotválták a szemöldöküket.